Szavak nélkül...

Kedvesen félszeg, vidáman halkszavú legényke cipeli utánam a síléceket az eplényi sípálya közepén... Ott a leglankásabb a terep. Míg Zoli kedvére síel, én az első szárnypróbálgatásokon esem keresztül. Csúszok pár métert, lecsatolom a lécet, addig Ő is odaér, segít visszacaplatni hűségesen minden kör után. Megköszönöm, mosolyog. Néha integetünk Zolinak.
Bennem ez a kép él Róla, pedig régen volt már, nagyon régen...
Hiányozni fog...