Sáfrány utca 8.


 

Együtt nőttünk fel. 18 évig egy helyen laktunk, 14 évig szinte mindent együtt csináltunk. 

Sokáig azt hittem, hogy a világ legtermészetesebb dolga, hogy szüleim az én barátaimmal együtt kirándulnak, nyaralnak, farsangi báloznak, hogy a szomszéd anyuka velünk táncol hol Michael Jacksonnak öltözve (fehér szigetelőszalaggal az ujjperceken, kalapban) hol apáca jelmezben. Volt évzáró bulink, aminél kicsit kevésbé volt féktelen, de ugyanolyan rendszeres az évnyitó buli. A kertben pokrócokból csipeszekből készített sátrakban aludtunk a ciripelős nyár éjszakákon. A teraszról hosszú madzagon lelógatott csipeszt húztuk fel izgatottan van-e rajta este üzenet (kőkori viber). Télen a hófúvásban együtt húztuk a szánkót és építettük a hóembert, együtt örültünk a kutyánk kölykeinek, együtt mentünk piknikezni az első nyári napokon. Totál beparáztattuk egymást a szellemidézésekkel... Kartonpapírból nagy vadakat formáztunk és festettünk, hogy a kertet dzsungellé varázsoljuk. Vásárt szerveztünk a szülőknek, tátika showt és divatbemutatót rendeztünk (van róla videó, de letagadom). Persze civakodtunk is. Természetesen a házsoron lévő egyetlen Commodore 64 előtt is ültünk néha napokat is, hogy azzal a néhány játékkal játszhassunk. Csüngtünk az MTV-n :-D. Hosszú kirándulásokon együtt vártuk az út szélén, hogy az apukák megjavítsák az elromlott kisbuszt. Együtt tévedtünk el. Együtt szóláncoztunk, mert szüleink el akarták terelni a gondolatainkat arról, hogy a motel, ahova ősszel megérkeztünk fűtetlen szobákkal várt:-). Együtt mentünk a "videótékába". A gimnáziumi évek alatt már egyre jobban a saját utunkat jártuk, de még mindig sok beszélgetés, sok közös élmény fűzött össze. Szerelmek, csalódások, pletykák, diákmunkák, házibulik, kocogás, szauna, külföld, főiskola, egyetem, szárnypróbálgatások...
Aztán hirtelen "felnőttünk". Költözés, útkeresés, tragédia, öröm, család... Minden, ami a felnőttséggel "jár", minden, amit a gyerekek nem látnak. Vannak akik sajnos nem lehettek itt 2019. június 1-én, de újra összehoztuk a régi bandát.
19 éve nem volt ilyen. Alig hittem, hogy ekkora időutazást élek majd át, nagyon megható volt...  

 



















Megjegyzések

Népszerű bejegyzések