Hanna a műteremben

 

Hanna egy ideje nem szereti ha fotózom Őt. Nem is igen erőltetem a dolgot, pedig nagy kedvem lenne, de ez igazán az Ő döntése is... Mikor tesóékat "elvittem" a műterembe, Hannán úrrá lett az "engem is" :-). Timi és Tiana pedig voltak annyira nagyvonalúak, hogy a héten elmehettünk csak úgy, és még a kutyákkal is játszhattunk!

Annyira különös, hogy az a Hanna akit én ismerek (és aki a képeken is tükröződik) ilyenkor szertefoszlik és egy nyugtalan, zizegő, hangos, pöszén beszélő, megfékezhetetlen kisördög bújik a bőrébe. Aki képes negyed órán át szájalni, hogy márpedig az a virág amit talált biztosan nem kell senkinek és el KELL vinnünk. (Stb.)

Eleinte persze türelmesen leszerelem, aztán kezdem magam fusztráltnak érezni, aztán már nagyon kínos, végül már mérges vagyok, aztán legorombítom, hogy vegyen figyelembe engem is, hogy miért csinálja ezt, amikor tényleg a kedvében járok, és miért nem olyan, mint otthon velem.

Akkor is cserfes, de nyugodt, sokkal lassabb és nem ennyire szemtelenkedő. (Jó :-D, már amikor, de többnyire!)

Ülünk duzzogva a kocsiban, két csaj... (Két TÖK egyforma csaj...) Képes vagyok magamban az egész gyereknevelés témát siratni ilyenkor - ami nyilvánvaló túlzás.

 

És a Kopaszi gáton mintha mi sem történt volna, beszélget, lelassul, okos, nem pösze... játszik, ha kell szót fogad, hangosan köszön és olyan, amilyen lenni szokott (szerintem). Vajon én várok el sokat, a koránál érettebb viselkedést? Vagy csak egyszerűen nem egyformák a hangulatai? Vagy zavarban van nagyobb társaságban?

 

Mindenesetre én ilyennek látom: derűsnek, kedvesnek, játékosnak.

Persze, igyekszem elfogadni, amikor nem ilyen, mert senki sem egyféle. És miért ne lehetne kellemetlenkedő oldala is. Nekem is van :-). Csak úúúgy dicsekednék Vele. Mikor viszem ide, meg oda, hogy lám milyen nyugodt, kedves, szófogadó - jó nevelés :-D. Na ezt nem hagyja... Lehet nem is baj. Lehet pont így van jól. De azért remélem, hogy többnyire nyugodt, kedves, derűs és szófogadó :-) amikor nem vagyok ott a sarkában :-).