Hindu legenda

Hogyan teremtette meg Isten a nőt?

Látván a férfi magányát, megesett rajta a szíve. Körbenézett hát a világon, és munkához látott.

Fogta a Hold kerekségét, a kígyó testének hullámzását, a lián erős szárának karoló erejét, a fű halk remegését, az ágakon libegő levelek röpke báját, a rózsa frissességét. Fogta az Isten a barack zamatát, az őz riadt futását, hozzákeverte a levegő megfoghatatlanságát, felhőszakadás után a szivárvány eget átívelő lágy hídját. Fogta a nyúl félénkségét, a páva hiúságát, a veréb pehelytollát, a gyémánt keménységét, a szajkó locsogását, a galamb turbékolását. Fogta a méz édességét, az epe keserét, a tigris kegyetlenségét, a hó hidegségét, a tűz hevét, az alkony pírját. Összekeverte mindezt és megalkotta a nőt. Művét fenségesnek és csábítónak látta. Büszke volt rá, méltónak találta az egész világ csodálatára. Nagy lélekzetet vett és frissen teremtett művét odaajándékozta a férfinak. A férfi megköszönte az ajándékot, majd nyolc nap múlva összezavarodva, heves jajszóval az ajkán visszavitte Istennek. Az Isten visszavette, de tudta, a férfi vissza fog jönni érte és újra magával viszi. Így is történt. Háromszor hozta vissza a férfi a nőt, háromszor könyörögte vissza. Végül az Isten haragra gerjedt, és ráparancsolt két teremtményére: Tűrjetek egymásnak! A nő mosolygott, a férfi fejet hajtott, s miközben otthonába vitte asszonyát, heves panaszát senki nem hallotta:

- Micsoda csapás! Vele se bírok élni, de nélküle még úgy se...!