A Balaton jege

Pénteken Tihanynál fantasztikus volt a Balaton! A part közelében több helyen is hullámzott, máshol, egy icipici szakaszra rá lehetett állni, de alapvetően Szabó Zoltán Bajkál-tó ihlette könyvének címére emlékeztetett: "Jégkockák Isten whiskyjébe". Hallottam már ezt a jellegzetes jégkocka koccanást (ha nem is whiskyvel volt összefüggésben), de mindig érezhetően kisebb volt nálam! Itt, itt mindent betöltött, s hirtelen én lettem annyira, de annyira picike...

Másnap a Balaton (Almádinál) nagyban......

... és kicsiben is káprázatos látványt nyújtott! Már nem hullámzott a part közeli szakasz sem, noha rámenni lehetetlenség volt. Ha megfogtunk és elhajítottunk egy jégkockát (száguldott a jégen, akár egy jégvitorlás, miközben), földöntúli hangot adott, melyet nehéz szavakba folalni... (Körülbelül olyan reménytelen kísérleteket tudnék tenni, mint ahogy a madárhangokat "fordítják"... Nekem "viju-viju-viju-viju" volt, Zolinak pedig egy nagy vékony lemez mozgatása közben keletkező hangra hasonlított. A különös, hogy finom halk hang, de a hangszer méretei felől mégsem hagy kétségeket, az ember itt is eltörpül.)

Döbbenetes hangjai vannak a jégnek... Sok évvel ezelőtt azt hallgattuk, hogy a part masszív egybefüggő jegét ostromolják a hullámok, az kifejezetten félelmetes, akár egy vízzel majdnem teli üregben...

Ha megsüti a nap a vékony jeget, s feltámad a szél is, finoman recseg, akár a nagy üveglap, mielőtt darabokra hullik...

Ha pedig vastag jégen fut a rianás, mint valami fegyver dörög, s az ösztöneidben érzed a veszélyt!...

Hanna rengeteget gyalogolt, el is fáradt, visszafelé egy kissé kapatos fiatalra emlékeztetett, alig állt a lábán, folyton nevetgélt, és gyakran el akart aludni :-)...