Bátorság és színes fantázia :-)

Hanna nagyon várta a tüzijátékot. Aztán az első pukkanás elmúltával keserves sírásra fakadt és ezt addig ismételte, amíg ébren bírt maradni... Közben reszketett mint egy nyárfalevél és tényleg halálra rémült... Háttal az ablaknak simult az ölembe, és minden durranást követően, két sírás között, lelkendezve megjegyezte: "Ez piros volt!" "Ez szív alakú!" "Ez világoskék!"

"Hanna, szeretnéd látni?"

"NEEEMMMMMMMMMM!" és sírás...

Az elalvás is így ment, bevackolt, elcsendesedett, dirr-durr, zokogás... "Anya-anya"

Elkezdtem mesélni neki, hogy volt régen egy kutyám, aki nagyon félt a tüzijátéktól... Hanna (még remegve) kipattant az ágyból: "Majd én megvédem!!! Majd, majd én megmondom neki hogy nem kell félni ez csak tüzijáték és megölelem!!!" - és így tovább:-)...