Varázslók...

Mikor felköltöztem Pestre, nagyon megviselt a tömegközlekedés komor-dulakodó-kissé embertelen természete (Veszprémben a madárcsicsergős utcák koptatásához szoktam...). Viszont élelmes utasként hamar rájöttem, hogy a legtöbb kisgyerek körül van egy láthatatlan bűvkör, ahol nincs lökdösés, nincs káromkodás, de vannak megható és vicces párbeszédek...
Két kedvencet őrzök a mai napig:
Egyszer egy rettenetesen tömött villamoson egy csodaszép kislány odaszólt anyukájának, hogy "Édesanya!" (Ott, abban a környezetben, ezt bizony tisztességesen megkönnyeztem.)
Másszor egy meghatározhatatlan korú, békés-boldog arcú hölgy vállán pihent egy kisfiú. Egészen elmerültem a gyönyörködésben, mikor az egyik megállóban megrezzent a szendergő gyerkőc majd még szorosabbra fonta ölelő karjait. A nő rám mosolygott és azt suttogta "Elaludt."
Megfigyeltem, hogy Hanna is varázslóvá cseperedett... Járunk-kelünk és a mosolya beragyogja az embereket. Legyenek bár fáradtak, fiatalok, fásultak, vidámak, unottak, vagy gondterheltek, mindenki ugyanazzal az őszinte, megkönnyebbült, hálás, felszabadult tekintettel viszonozzák az ismeretlenül is odaajándékozott gyermeki bizalmat...

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések