"Próbálj meg lazítani!"

Az előzmény

Hanna mostanában elég jól tartja a napirendjét. Igyekszem nem megzavarni, hiszen ez nekem is nagyon kényelmes. Az ebéd utáni alvás nem mindig sikerül olyan jól, ahogy azt Tőle megszoktam, de ezzel együtt is, ha tudom a ritmust, jobban feltalálom magam... Délelőtt nem szoktam kimenni Vele, mert abba belealszik, de csak éppen annyira, hogy utána nagyon rossz kedve legyen.
Néha már nem tudom ki ragaszkodik jobban a menetrendhez, Ő vagy én...

Az akcióterv

Anita délelőtt CTG-re megy, Ádi nálunk vendégeskedik, az ovis csoport pedig elvileg 10-kor elgyalogol a házunk előtti rétre, hogy a befagyott időszakos tavacskákon (amik sósak, mint Anitával kiderítettük) csúszkáljanak, korizzanak. Máté nagyon kért, hogy menjek ki én is a kicsikkel. Az első reakcióm az volt, hogy nem, akkor borul a nap, csak szenvednénk estig stb. A második - elnézve a nagy kék szemeket -, megoldjuk! Egyszer belefér! (Majd ébrentartom őket, míg a csoport ideér, onnan a sok gyerek már maga elég nagy érdekesség, hazafele meg kapnak valami nasit, mi sem egyszerűbb!)

A könyörtelen való

Rettentő hideg reggel volt, könnyezett a szemünk is, fújt a szél, tűzött a nap, a sok hunyorgás már eleve rossz előjel volt, de itt még reménykedtem:

Az ovis csoport késett, de azt hiszem, nem ezen a húsz percen múlott...

A jó negyedóra alvásból Ádi nagyon sírva ébredt, mire megvigasztaltam volna Hanna szolidaritásba kezdett. Máté tolta Őket, ez egy tíz percre orvosolta a bánatot... akkor aztán újabb panasz áradat következett, amihez végül Máté is csatlakozott, mondván, hogy fáj a hasa.

A végkifejlet

Rendben, menjünk haza! Felpakoltam a három hüppögőt egymás mögé a szánkóra, s mivel a réten át rövidebb, mint az úton körbe, csendet vezényeltem, s nosza. (A hidegre való tekintettel a "kesztyű le, nasi kézbe", szóba sem jöhetett.)
Nem volt jó ötlet a rövidebb utat választani. A friss hóban alig siklott a szántalp, s ezen a szomorú tényen a kíváncsian ágaskodó fűcsomók sem segítettek. Azt hittem lefagy a tüdőm, mire a ház közelébe értünk, és a lassú tempót sérelmezve újabb panaszkórus zendült a hátam mögött. Teljesen átfagytam mire beértünk, de amíg kihámoztam a három különböző intenzitással bőgő csemetét a hetvenhét ruhából még le is izzadtam :-).
Innentől mintha elvágták volna: mindhárom mosolygott, játszott mint az angyalok...

A következő jobban sikerül!