Véget nem érő bejegyzés
Kedvenc fotóAz eloítéletekrol...
Mindig igyekszem, hogy ne legyen túl sok belolük, és hogy egy-egy benyomás azért ne akadályozzon meg abban, hogy észrevegyem az ellenkezojét, adott esetben...
A fotósuliban (amit tavaly kezdtem el, de a blog gerincét adó okokból idén fejezek be) ezen a héten Jung Zseni tartott eloadást.
Láttam már futólag néhány aktot Tole, a nevét is hallottam. Különösebben nem fogott meg, nagyon festményszeru képeit nem méltattam alapos szemrevételezésre - elso hiba.
No meg ez a név... Micsoda önteltség? Biztosan egy pökhendi fiatal fickó... - második hiba.
Gondoltam el se megyek... - ez lett volna a harmadik nagy hiba, de szerencsére ezt nem követtem el. Elmentem. Meglepodtem. Egy idosebb, roppant kedves, kiváló eloadó, hölgy állt a katedrán. Én meg tátottam a számat. Az aktokról kevés szó esett, de ami elhagnzott az a totális ellenkezoje volt annak, amit én a fejemben, annak idején, pillanatok alatt és nagyon felületesen “összeállítottam” Róla és a muvészetérol... Érdekes volt, rokonszenves, magával ragadó, - és vérprofi...
A kikapcsolódásról...
Ez a heti egy este szabadkéz-láb + hobbiszerelem, ez fantasztikus. Alig tudok nekiindulni (“Biztosan eleget kap majd vacsira?” “A fürdés és elalvás nélkülem (no meg a szopizás nélkül) is gond nélkül zajlik majd?” - A válasz mindig mindenre igen, de mégis...). Aztán ahogy elindultam, máris annyira jóóó. Remek érzés vezetni, rádiót hallgatni, az eloadásokat figyelni, egyáltalán: nem az alvás-evés-házimunka háromszögben GONDOLKODNI! (Megjegyzem azokkal sincs semmi baj (sot, nagyon szeretem), de észrevétlen is beszukül kicsit a világ, ezért élvezet egy-egy ilyen “ablak”.) Külön gyönyöruség és programpont az egész szeánszban a rádiómusor, ilyenkor van ugyanis a Rádió Cafén a Bolhacirkusz, hazafele pedig a Grandturizmo vagy a Kanapé (attól függoen mikor végzek). Bármilyen hihetetlen okos riporterek készítenek érdekes és értelmes musort! (Természetesen ízlés dolga ki mit tart értelmes musornak, de én most igazi rajongó hangulatban kezdek lenni a felsoroltak iránt!) A Bolhacirkuszban egy alkalommal a gyereknevelés és a “Miért születtünk a Világra?” kérdés összefüggéseit vizsgálták, máskor a külpolitika, mint fogalom, illetve mint tevékenység jelentoségét boncolták (ez is meglepoen színes és izgalmas adásra sikerült, pedig a beharangozás némi csüggedtséget váltott ki belolem...).
Egy riportalany a “gondolkodásban lezajló globalizációt” boncolgatta... Belegondoltam, hogy a Dédikémnek micsoda csoda volt egy fotó vagy egy film, egy-egy távoli nemzetiparkról! Én a barátaim fotóalbumaiból “ismerem” a fél világot... Azért ebben az összefüggésben ez egy óriási lehetoség!
Olyan is elofordult, hogy egy csillagászati musort csíptem el, ami szintén döbbenetes erovel hatott rám, csak ültem a kocsiban, mikor már rég hazaértem, hallgattam a riportot és bámultam a csillagos eget, s nem tudtam “jóllakni” vele.
A másik nagy örömöm, hogy végre itt van az összes kedves “kövem” és majdnem az összes kedves könyvem Velem, Velünk, az otthonomban... Néha csak egy pillantással is, de megsímogatom oket, honnan ez az öröktol való vonzalom?...
A napirendről...
Volt valaha a kétalvós stabil napirend, amit én nagyon megkedveltem... Reggel aludt hosszabban (=házimunka), koradélután rövidebben (=pihenés), de nagyon jól kiszámítható ritmusban. Aztán elindult valami változás, a délutáni alvás sehogysem sikerült a megszokott módon, ha hagytam kicsúszni akkor az esti elalvással voltak gondok, ha erosködtem, amikor az ideje lett volna, akkor sírt és icipicit aludt, nyugösen ébredt. Zseniális kompromisszumra jutottunk: aludt egy nagyot délelott, és hála a csodás vénasszonyok nyarának ebéd után hosszú sétára indultunk, amikor vagy szendergett, vagy nézelodött, de mindenképpen pihent annyit, hogy estig kibírja jókedvvel.
Hanem a múlt hónapot én bizony nagyon nehezen éltem meg, ugyanis az egyalvás egy órára olvadt mindössze, aminek következtében nagyon nyugösen ébredt, és érzésem szerint semminek nem értem a végére... Egy adott fáradtsági fokon engem mindig gyötörni kezd a gondolat, hogy “biztosan valamit nagyon rosszul csinálok”. (A gyerekes kétpólusosságom: vagy nevetek vagy sírok, az átmenet egy pillanat, az átélés 100%-os...) Aztán mikor túlvagyunk az életkor adta kihívásokon nyoma sem marad a küzdelmeknek. Pillanatnyilag gyönyöruen alszik éjjel és nappal, legtöbbször vidáman ébred, együttmuködo, minden megy, mit a karikacsapás, sot újra egyedül alszik el! No igen... Ilyenkor is igyekszem észben tartani, hogy mindez NEM csak “az én remekbeszabott nevelésem eredménye”, hanem sok-sok apró adottság (!), és körülmény összessége... Egyébként vicces volt szembesülni magammal... Igazából nekem ugyanolyan fontos, ha nem fontosabb a napirend léte vagy nem léte, mint Hannának. Általánosságban igaz rá, hogy nyugodtabb, ha nem zavarom meg a napi ritmusát (azaz a saját kiságyában alhat, amikor szokott, és a fürdés lefekvés ideje és módja sem változik), de... Ezekben az átmeneti idoszakokban akkor volt nyugodt, ha nem görcsöltem valamilyen (új vagy régi) napirend kialakításán, hanem ráhagytam mindent. Ilyenkor “csak” abba kell beletörodnöm, hogy házimunkára/magamra nem nagyon van ido, vagy ha “lopok”, akkor valami más nem lesz kész. Illetve, hogy nem tudom megtervezni a napomat (ami személyiségbol adódó vágy (néha “kényszer”), és elég nehéz lazán kezelni). Az is érdekes, hogy igazából a napirendeket sosem én alakítom ki, hanem magától áll be, egy-egy ritmusra, aztán azt segítek fenntartani (azzal, hogy a szükséges intéznivalókat máskorra teszem). Nyilván tisztában vagyok vele, hogy ez ilyen “klasszikusan” csak egy gyerekkel megy, és egészen biztosan minden gyerek (és anya!) igénye eltéro!...
Apropó: több gyerek. Mikor nagy ritkán én vigyázok a ketto (Ádi, Hanna), vagy három (Máté, Ádi, Hanna) pulutóra, akkor is a legtöbb fejtörést az alvásuk okozza nekem. De van még valami, ami elképzelhetetlen jelenleg: egynél több gyereket etetni egész nap, úgy hogy biztosan ne legyen éhes, és változatosan, az életkorának megfeleloen egyen... Na ez igazi gordiuszi csomónak tunik innen: az egy gyereknek fozocskézek állapotból. (Nem ritkán három-négy deci/étkezés mennyiségben. Két napi ebédje az úgy néz ki, hogy lazán csinálok csak Neki egy liter kaját... Ha marad két kanállal, hát segítek. Kétszer szopizik még, mindkettonk nagy örömére.)
Muszáj leírnom néhány kedvencét:
Az emlékekről...
Tömegével jönnek a gyerekkori emlékek...
Mindig igyekszem, hogy ne legyen túl sok belolük, és hogy egy-egy benyomás azért ne akadályozzon meg abban, hogy észrevegyem az ellenkezojét, adott esetben...
A fotósuliban (amit tavaly kezdtem el, de a blog gerincét adó okokból idén fejezek be) ezen a héten Jung Zseni tartott eloadást.
Láttam már futólag néhány aktot Tole, a nevét is hallottam. Különösebben nem fogott meg, nagyon festményszeru képeit nem méltattam alapos szemrevételezésre - elso hiba.
No meg ez a név... Micsoda önteltség? Biztosan egy pökhendi fiatal fickó... - második hiba.
Gondoltam el se megyek... - ez lett volna a harmadik nagy hiba, de szerencsére ezt nem követtem el. Elmentem. Meglepodtem. Egy idosebb, roppant kedves, kiváló eloadó, hölgy állt a katedrán. Én meg tátottam a számat. Az aktokról kevés szó esett, de ami elhagnzott az a totális ellenkezoje volt annak, amit én a fejemben, annak idején, pillanatok alatt és nagyon felületesen “összeállítottam” Róla és a muvészetérol... Érdekes volt, rokonszenves, magával ragadó, - és vérprofi...
A kikapcsolódásról...
Ez a heti egy este szabadkéz-láb + hobbiszerelem, ez fantasztikus. Alig tudok nekiindulni (“Biztosan eleget kap majd vacsira?” “A fürdés és elalvás nélkülem (no meg a szopizás nélkül) is gond nélkül zajlik majd?” - A válasz mindig mindenre igen, de mégis...). Aztán ahogy elindultam, máris annyira jóóó. Remek érzés vezetni, rádiót hallgatni, az eloadásokat figyelni, egyáltalán: nem az alvás-evés-házimunka háromszögben GONDOLKODNI! (Megjegyzem azokkal sincs semmi baj (sot, nagyon szeretem), de észrevétlen is beszukül kicsit a világ, ezért élvezet egy-egy ilyen “ablak”.) Külön gyönyöruség és programpont az egész szeánszban a rádiómusor, ilyenkor van ugyanis a Rádió Cafén a Bolhacirkusz, hazafele pedig a Grandturizmo vagy a Kanapé (attól függoen mikor végzek). Bármilyen hihetetlen okos riporterek készítenek érdekes és értelmes musort! (Természetesen ízlés dolga ki mit tart értelmes musornak, de én most igazi rajongó hangulatban kezdek lenni a felsoroltak iránt!) A Bolhacirkuszban egy alkalommal a gyereknevelés és a “Miért születtünk a Világra?” kérdés összefüggéseit vizsgálták, máskor a külpolitika, mint fogalom, illetve mint tevékenység jelentoségét boncolták (ez is meglepoen színes és izgalmas adásra sikerült, pedig a beharangozás némi csüggedtséget váltott ki belolem...).
Egy riportalany a “gondolkodásban lezajló globalizációt” boncolgatta... Belegondoltam, hogy a Dédikémnek micsoda csoda volt egy fotó vagy egy film, egy-egy távoli nemzetiparkról! Én a barátaim fotóalbumaiból “ismerem” a fél világot... Azért ebben az összefüggésben ez egy óriási lehetoség!
Olyan is elofordult, hogy egy csillagászati musort csíptem el, ami szintén döbbenetes erovel hatott rám, csak ültem a kocsiban, mikor már rég hazaértem, hallgattam a riportot és bámultam a csillagos eget, s nem tudtam “jóllakni” vele.
A másik nagy örömöm, hogy végre itt van az összes kedves “kövem” és majdnem az összes kedves könyvem Velem, Velünk, az otthonomban... Néha csak egy pillantással is, de megsímogatom oket, honnan ez az öröktol való vonzalom?...
A napirendről...
Volt valaha a kétalvós stabil napirend, amit én nagyon megkedveltem... Reggel aludt hosszabban (=házimunka), koradélután rövidebben (=pihenés), de nagyon jól kiszámítható ritmusban. Aztán elindult valami változás, a délutáni alvás sehogysem sikerült a megszokott módon, ha hagytam kicsúszni akkor az esti elalvással voltak gondok, ha erosködtem, amikor az ideje lett volna, akkor sírt és icipicit aludt, nyugösen ébredt. Zseniális kompromisszumra jutottunk: aludt egy nagyot délelott, és hála a csodás vénasszonyok nyarának ebéd után hosszú sétára indultunk, amikor vagy szendergett, vagy nézelodött, de mindenképpen pihent annyit, hogy estig kibírja jókedvvel.
Hanem a múlt hónapot én bizony nagyon nehezen éltem meg, ugyanis az egyalvás egy órára olvadt mindössze, aminek következtében nagyon nyugösen ébredt, és érzésem szerint semminek nem értem a végére... Egy adott fáradtsági fokon engem mindig gyötörni kezd a gondolat, hogy “biztosan valamit nagyon rosszul csinálok”. (A gyerekes kétpólusosságom: vagy nevetek vagy sírok, az átmenet egy pillanat, az átélés 100%-os...) Aztán mikor túlvagyunk az életkor adta kihívásokon nyoma sem marad a küzdelmeknek. Pillanatnyilag gyönyöruen alszik éjjel és nappal, legtöbbször vidáman ébred, együttmuködo, minden megy, mit a karikacsapás, sot újra egyedül alszik el! No igen... Ilyenkor is igyekszem észben tartani, hogy mindez NEM csak “az én remekbeszabott nevelésem eredménye”, hanem sok-sok apró adottság (!), és körülmény összessége... Egyébként vicces volt szembesülni magammal... Igazából nekem ugyanolyan fontos, ha nem fontosabb a napirend léte vagy nem léte, mint Hannának. Általánosságban igaz rá, hogy nyugodtabb, ha nem zavarom meg a napi ritmusát (azaz a saját kiságyában alhat, amikor szokott, és a fürdés lefekvés ideje és módja sem változik), de... Ezekben az átmeneti idoszakokban akkor volt nyugodt, ha nem görcsöltem valamilyen (új vagy régi) napirend kialakításán, hanem ráhagytam mindent. Ilyenkor “csak” abba kell beletörodnöm, hogy házimunkára/magamra nem nagyon van ido, vagy ha “lopok”, akkor valami más nem lesz kész. Illetve, hogy nem tudom megtervezni a napomat (ami személyiségbol adódó vágy (néha “kényszer”), és elég nehéz lazán kezelni). Az is érdekes, hogy igazából a napirendeket sosem én alakítom ki, hanem magától áll be, egy-egy ritmusra, aztán azt segítek fenntartani (azzal, hogy a szükséges intéznivalókat máskorra teszem). Nyilván tisztában vagyok vele, hogy ez ilyen “klasszikusan” csak egy gyerekkel megy, és egészen biztosan minden gyerek (és anya!) igénye eltéro!...
Apropó: több gyerek. Mikor nagy ritkán én vigyázok a ketto (Ádi, Hanna), vagy három (Máté, Ádi, Hanna) pulutóra, akkor is a legtöbb fejtörést az alvásuk okozza nekem. De van még valami, ami elképzelhetetlen jelenleg: egynél több gyereket etetni egész nap, úgy hogy biztosan ne legyen éhes, és változatosan, az életkorának megfeleloen egyen... Na ez igazi gordiuszi csomónak tunik innen: az egy gyereknek fozocskézek állapotból. (Nem ritkán három-négy deci/étkezés mennyiségben. Két napi ebédje az úgy néz ki, hogy lazán csinálok csak Neki egy liter kaját... Ha marad két kanállal, hát segítek. Kétszer szopizik még, mindkettonk nagy örömére.)
Muszáj leírnom néhány kedvencét:
- Paradicsomlé, karfiol, krumpli, csirke
- Brokkoli, tök, krumpli, hagyma, csirke
- Cukkini, rizs, hagyma, csirke, joghurt
- Meggy, alma, rizs, csirke
- Cékla, alma, rizs, csirke, körte
- Sóska, kukoricadara, tojássárgája, joghurt
- Zöldbab, hagyma, krumpli, tojássárgája, joghurt
- Sütotök, csirke, sárgarápa, krumpli vagy alma
- Banán, túró, körte, joghurt, zabpehely
- Banán, alma, barack, joghurt rizs
Az emlékekről...
Tömegével jönnek a gyerekkori emlékek...
- Anya ruháinak a színe, tapintása, verset olvas nekünk, és novellát.
- A Nagymamám dunyháinak az illata, meg a zsalun bekúszó napsugár-festékcsíkok az öreg mintás függönyön nyári reggeleken.
- Látom az apró kézmosó mosdónkat alulról, hogy milyen magas, és nagy...
- Hallom apa hangját, amint mesét olvas, egészen más ilyenkor a hangja, sose hallani máskor...
- Kirajzolódik elottem a sárga utcailámpák fényében a bakancsa talpának redozete, ahogy fut a havon és szánkón huz minket...
- A mai napig fáj, ha arra a polcra gondolok az ágy felett, aminek a sarkába minden diavetítés végeztével beleütköztem...
- Elalvás elott bámulom a plafonon Maminál a ház alatt elhaladó jármuvek ablakaiból betévedo fényfoltok fellobbanását, miközben ketyeg az a rengeteg óra, ezerféle, mesebeli ritmussal.
- Érzem a csillagszóró illatát, ahogy keveredik a linzerével, s nem akarom lehúnyni a szemem, hogy még egy kicsit gyönyörködhessek a karácsonyfa ezerszínu ragyogásában, s huncutkodhassak Anitával az új játékok örömében...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése