Egy sima, egy fordított...

Ezen a héten egy jó napot követett egy nehéz, majd újra jó, újra nehéz, s újra jó... Hétfőn és szerdán gyakorlatilag teljesen kimaradt a reggeli sírás, nyugodtan telepakolta a pelenkáját és vidáman nézegetett. Szerdán szinte a teljes esti sírás is kiváltható volt egy kis sétálgatással! Mi több, már-már biztos lehetek benne, hogy van amikor csak úgy mosolyog. Eddig előfordult, hogy sírás előtti grimasz volt a vigyor, de ezen a két napon, a nézegetéseit teliszájas jókedvvel tarkította. Aminek pedig még jobban örültem az a válaszmosoly, amiből, most már én is kaptam, és Anita is! A keddet illetően nincs említésre méltó dolog, túlestünk rajta, hanem a csütörtök... Utólag be kell látnom, ez egy olyan ultramaraton volt, amin csak ketten vettünk részt, talán ezért viselt meg annyira :-(. Nem akarom hosszan ecsetelni, jobb nem emlékezni rá, maradjunk annyiban, hogy megkeményedett a szívem a fáradtságtól, így aztán mérhetetlenül boldogtalanok voltunk mindketten. A péntek ennek jegyében (reggeltől estig) a vígasztalódással telt, és nagyon kellemes volt! Ami pedig még boldogabbá tette a hét utolsó munkanapját, hogy Anita a két gyerkőccel egész nap nálunk vendégeskedett :-), és lélekápolt rendületlenül! Máté ügyesen ringatta Hannát a babapihenőben. Szegény Ádi nagyon megsértődött, amikor Anita Hannát dajkálta, majd határozottan kifejezte igényét a cicmre vonatkozóan, amikor Hannát szoptattam (ráadásul ebben az esetben is csalódnia kellett)... Hanna pedig, hogy bepótolja a csütörtökön kimaradt alvásokat, szinte egész nap aludt. Ígérem nem leszek rest elővenni a fényképezőgépet jövő pénteken!

Átalakulóban van kislányom egész napirendje. Kezd ritkábban szopizni, kevesebbet kakilni, aktívabban ébren lenni, és éjjel hosszabban aludni.
Az jutott eszembe, hogy az egész várandósság, szülés, újszülött kor, jelenvaló, olyan mintha egy kenuban eveznénk. Vannak nagyon lassú, nyugodt szakaszai a folyónak, minden percét élvezzük, süttetjük magunkat a nappal, majd evezni próbálok, hogy haladjunk már. Aztán van néhány olyan sebes szakasz, amikor árral szemben evezek, csak kapaszkodjak az időbe valahogy, fékezzem, ha lehet...

Ja, igen :-). A nyugis napokon állandóan utazunk! Hanna eszik, elalszik a vállamon, és az egyenletes, békés szuszogásra az én szemem is lecsukódik, s már megyünk is!!! Krumlovba, Mljetre, az Erlaufseehez, Londonba, Szecsuánba, Rómába, Orfűre, Füzérre, Szögligetre, Tobrukra sok-sok baracklekváros palacsintával, Hidegkútra a Recsek-hegy tetjére! Mindenhova! Fantasztikus :-)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések